Eszünk, iszunk, alszunk, látunk – és ez mind-mind olyan természetes.

Kedvesek vagyunk, aranyosak, segítőkészek és udvariasak és ez is természetes.

Bizony nem is tudjuk értékelni, hogy mennyi olyan kincsünk van, amely pénzben nem is mérhető.

Mert a képességeinket és belső értékeinket soha-soha nem vettük sorra, és írtuk le papírra, hogy mennyit érnek.

Amikor sok a baj körülöttünk, nehezen találunk magunkra, és hajlamosak vagyunk akár sajnálni is önmagunkat, akkor jót tesz egy kis „elvonás”.

Elveszik a fényt – és rájössz, hogy milyen jó látni. Elveszted a munkád és rájössz, hogy valójában kell a rendszeres feladat, jó dolgozni. Elveszíted a társad és rájössz, hogy milyen jó párkapcsolatban lenni.

 Hát nem furcsa? A hiányt rögtön megérezzük, de a meglévőt nem tudjuk kellőképpen értékelni.

 Nem kellene mindennap hálát adnunk, hogy felébredtünk, lélegzünk és látunk?

Hogy szeretettel fordulhatunk szeretteink felé? Hogy segíthetünk barátainknak? Hogy tisztelettel fordulhatunk szüleinkhez?

 Trendi. – talán ez nem trendi – gondolom én, amikor hallom, hogy a fiatalok milyen szavakkal szólítják meg szüleiket… Nem gondoltam volna, hogy ennyit változik a világ, hogy már középkorúan nehezen azonosulok a fiatalos – trendi dolgokkal. Annyira nyüzsögtem, kereskedőként is annyira tudtam, hogy mi a trendi, és most csak állok mozdulatlanul és sajnálom, hogy fogynak a kincseink. Azok a kincsek, amelyek pénzzel nem mérhetőek: a kedvesség, az udvariasság, a tisztelet, a segítőkészség a SZERETET.