Tudom, hallom, olvasom, végiggondolom, hogy mi a jó, mit kell tenni, de…

…olyan borzasztó nehéz megtenni…

 Itt ülök magamba roskadva, csordultig az összes fájdalmammal, félelmemmel és gyengeségemmel. Több ezerszer eljátszottam fejben, hogy mit kellene tennem önmagamért, hogy jobban érezzem magam, hogy minden napomban meg legyen az öröm, hogy tudjam egy kicsit folyamatosan jól érezni magam, de…

…tiszta hullámvölgy vagyok: egyszer fent, egyszer lent, egy kicsit fent, egy kicsit lent.

Egy tornagyakorlatot, egy tánclépést, egy monológot is nagyon sokszor kell megismételni ahhoz, hogy tökéletes legyen, tehát nem kellene türelmetlennek lennem, de…

…amikor annyira nehéz feldolgozni a történteket, amikor annyira, nehéz talpra állni, amikor a gyerek szemébe kell néznem és megmondani, hogy „nincs, akkor annyira magam alá tudok kerülni.

 Hol vannak a szép gondolatok, hol vannak a bíztató idézetek, hol vannak a támogató baráti szavak? Mintha sosem hallottam volna őket, mintha nem is én elmélkedtem volna felőlük, csak magamba fordulok és hagyom magam ismét elsüllyeszteni.

 Ma ilyen napom van, és nem akarom ezt sem eltitkolni, hisz föl szeretnék állni, és ahhoz az kell, hogy szembe tudjak nézni önmagammal.

 Megtettem.

 Kiírtam magamból a mai fájdalmamat és úgy döntöttem, hogy írok még 1-2 idézetet papírra is, amelyeket kiteszek a lakásban, hogy jártamban, keltemben azokat olvasva erőt nyerjek.

 Erőt kell merítenem, ahonnan csak lehet és felerősítenem magam.

 Megpróbálom! Megcsinálom!