Igazából véve szerencsés vagyok…

 Igen, ezt írtam tegnap a Húgomnak, válaszként arra az e-mailre, amelyikben megírta, hogy egy volt osztálytársnője (37) leukémiában meghalt.

 Ezek azok a mozzanatok, amik igazán elgondolkodtatóak. Amelyekből rájövünk, hogy a falaink nagy része átjárható. Van rajtuk ablak, amin kiláthatunk, ha észre akarjuk venni a külvilág csodáit és van rajtuk ajtó, amin kimehetünk, hogy együtt lélegezzünk a természettel.

 Ez az ajtó lehet, hogy kulcsra van zárva néha, de megkereshetjük, a kulcsot vagy felfeszíthetjük az ajtót. Lényeg, hogy van megoldás.

 Van megoldás a problémáinkra, még ha kezdetben nem is látjuk tisztán a módját. Ami pedig ettől is fontosabb, hogy a problémák-feladatok megoldásával lehetőséget kapunk a fejlődésre, lehetőséget kapunk arra, hogy jobbak legyünk, arra hogy kijavítsuk a hibáinkat. Lehetőséget kapunk arra, hogy a hibáinkból megtanult leckét felmondjuk valakinek, és esetleg ezzel megmenthessük őt egy hiba elkövetésétől.

 Mert nem vagyunk egyformák. Nem egyforma a teherviselésünk és nem egyformák a terheink. Van, akinek a kevés is sok és van, akinek a sok sem olyan megterhelő.

 Örüljünk, ha kapunk lehetőséget a teherviselésre és kapunk lehetőséget a javításra.

MERT ÉLNI JÓ!